A magyar ferences közösségek

Első Rend

Kisebb Testvérek Rendje (OFM)
Konventuális Minorita Ferences Rend (OFM Conv)
Kapucinus Kisebb Testvérek (OFM Cap)

Második Rend

Szegény Nővérek Rendje, „Szécsény Ágacskája” Klarissza Remeteség (OSC)

Harmadik Rend

Annunciáta Nővérek Kongregációja (SNSA)
Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővérei
Assisi Szent Ferenc Leányai Kongregáció (CFSF)
Assisi Szent Ferenc Segítő Nővérei Közössége (SAF)
Ferences Mária Misszionárius Nővérek Társulata (FMM)
Ferences Szegénygondozó Nővérek (SFPS)
Ferences Világi Rend (OFS)
Kegyelemosztó Miasszonyunk Oblátái (Obl DNG)
Szent Erzsébetről Nevezett Betegápoló Nővérek
Szent Ferenc Kisnővérei (TORG)
Szent Ferenc Kistestvérei (TORG)
Szent Keresztről Nevezett Irgalmas Nővérek (SCSC)

A magyar Ferences Család rövid története

A Ferences Első Rend

 

A Kisebb Testvérek Rendjét Assisi Szent Ferenc (1181/82-1226) alapította, mely 1209-ben szóban, majd 1223-ban – a végleges szabályzat elkészítését követően – írásban is szentszéki megerősítést nyert III. Honorius pápa által. A Szeráfi atya halála után követői több módozatban is élték a ferences közösséget. Ezek közül jelenleg három önálló rendet adminisztrálunk: az obszervánsokat (kisebb testvérek), a konventuálisokat (minoriták) és a kapucinusokat.
A rendalapító eredeti, radikális eszménye az évszázadok során gyakorta meglanyhult a testvérek életében, különösen, ami a szegénység megtartását illeti. Mindig akadtak azonban olyanok, akik vissza kívántak térni a gyökerekhez. A közösségen belül újra és újra kialakultak kisebb (általában remete) közösségek, ahol a szerzetesek elmélyült imádságban éltek, visszatérve a szigorú szegénység szelleméhez. Ezek a „mozgalmak” a renden belül gyakorta bizonyos fokú önállóságot is elértek.
A közösségnek azt a részét, ahol a testvérek inkább a nagyobb rendházakban (konventekben) és erősebb megállapodottságban éltek, már a korai időktől kezdve konventuálisoknak hívták. Emellett, a XV. század elején megindult megújulási mozgalmak révén létrejött a rend ún. obszerváns (szigorúbb) ága, mely Itáliából kiindulva hamar elterjedt Európa más részein is. A XV. század második felére a konventuális és az obszerváns irányzat egyre inkább elkülönült, majd 1517-ben a két csoport teljesen különvált az ún. konventuális, vagy mai nevén minorita (OFM Conv) rendre, valamint a reformmozgalmakból kialakult obszerváns, vagy mai nevén Kisebb Testvérek Rendjeként (OFM) ismert közösségre. A rendi reformok ez utóbbi közösséget az évszázadok során további kisebb egységekre osztották. A sok kisebb közösséget XIII. Leó pápasága idején, 1897-ben a Kisebb Testvérek Rendjében ismét egyesítették.
A Kapucinus Rend (OFM Cap) szintén egy, a ferences rendből kiindult reform eredményeként született. Megalakulása Matteo da Basico obszerváns ferences testvér nevéhez fűzőik, aki társaival együtt vissza akart térni a teljes szegénység eredeti eszményéhez, még külsőben is utánozva Szent Ferencet. Az új rend jogi alapját VII. Kelemen pápa 1528-ban kelt bullájával fektette le, a közösség végleges önállóságát azonban csak 1619-ben nyerte el, mikor hivatalosan is szerzetesrenddé nyilvánították. E reform ág tagjai szakállt és csuklyát, azaz caputium-ot (ejtsd: kapucium) viseltek – innen származik a kapucinus elnevezés. Nagyobb hangsúlyt kapott életükben a csöndes, imádságos visszavonultság. Ugyanakkor, ha a körülmények úgy kívánták, működtek mint betegápolók, tábori lelkészek, népszónokok vagy hittérítők.
Mindhárom rendi ág az eredeti Regula szellemében dolgozta ki alapokmányát, a Konstitúciót. Ennek lényege: Szent Ferenc lelkületében élni az evangéliumi életet, tulajdon nélküli szegénységben, tisztaságban és engedelmességben.

 

A Ferences Második Rend

 

Szent Ferenc szerzetesközösségének női ágát, a Szent Klára (1193/94-1253) reguláját követő közösséget nevezzük a ferences II. rendnek.
Assisi városának előkelő családjából, az Offreducci-Favarone nemzetségből való Klára még nem volt 20 esztendős, mikor hivatását felismerve felkereste Ferencet, hogy áldását kérje az Ő követésére és az Úrnak szentelt életre. Klára beöltözésére 1212 Virágvasárnapján került sor Porciunkulában. Mivel a férfi szerzetesek között nem élhetett, a szertartást követően Ferenc San Paolo bencés apácáira bízta mindaddig, „amíg a Magasságbeli másként nem rendelkezik felőle” (CelKl).
Ferenc hamarosan megalapította a Szegény Nővérek Rendjét (később inkább Szegény Úrnőknek nevezték őket), melynek 1215-ben Klára lett az apátnője. A Rend első konstitúciója, melyet Hugolino bíboros 1218 körül adott át számukra, még Szent Benedek reguláján alapult. IV. Ince pápa 1247-ben saját regulát írt a nővéreknek, ebben azonban – Ferenc lelkiségével ellentétben – megengedte a jövedelemszerzést és a saját tulajdon birtoklását. Klára kénytelen volt hát maga megfogalmazni egy olyan regulát, amely kifejezi a Kisebb Testvérekkel vállalt sorsközösséget, melynek lényege a közösségi élet és a szegénység.
Klára (az első nő, aki szerzetes regulát írt) Ferenc Megerősített Reguláját vette alapul. Annak jellegén csak annyiban változtatott, hogy amíg a szerzetesek kijártak a nép közé prédikálni, addig a nővérek nem hagyhatták el a monostort. Ferenc elképzeléseihez képest csupán a böjtölésben fogalmazott meg szigorúbb szabályokat. Klára regulájára két nappal halála előtt érkezett meg a pápai jóváhagyás.
Szent Ferenc és Szent Klára hivatása összefonódásának, és az Úr jelenlétében megélt szoros barátságának köszönhetően tehát, a Klarisszákat Isten Ferenc által vezette az Evangélium megélésének útján.
A XIII. század első felében Klára követői számos rendházat alapítottak világszerte. Az Apátnő halálakor több mint 150 monostorban élték az általa írt regulát, köztük már a magyar Nagyszombatban is. Az elkövetkező évszázadok során Szent Klára eredeti elképzelései lassan halványultak a Klarissza közösségek életében, de a reformok által helyreállt a szegénységben örvendező életmód. Emellett új, a kolduló rend életformáját még radikálisabban megélő remeteségek is kialakultak.
Az első rendi ferences szerzetesek, Szent Ferenc elrendelése szerint, a kezdetektől fogva a mai napig gondoskodó szeretettel kísérik figyelemmel klarissza nővéreik életét, önállóságuk és remeteségük tiszteletben tartása mellett.

 

A Ferences Harmadik Rend

 

A ferences III. rend a ferences család szerves része, reguláját 1221-ben Szent Ferenctől kapta. A Ferences Világi Renden kívül magába foglalja azokat a reguláris közösségeket, amelyek konstitúciója szintén a III. rend számára írt regulán nyugszik. (Egyes felsorolások emellett a harmadik rendek közé sorolják azokat a közösségeket is, melyek nem tartoznak sem az első, sem a második rendhez.)
Ferenc testvéreinek életmódja, derűs, vallásosságában is vidám, szabad lelkülete a világban élőket is megragadta. Sokan otthonukban, családjaikkal maradva követték felhívását az evangéliumi életre. Regulájukat IV. Miklós pápa 1289-ben jóváhagyta, s ez érvényben is maradt egészen XIII. Leó pápa 1883-as regulájáig. Ezt váltotta fel 1978-ban VI. Pál pápa regulája, azóta a közösség neve Ferences Világi Rend. Ők a Ferences Családnak azon tagjai, akik arra kötelezték el magukat, hogy a világban élve követik Krisztust, Assisi Szent Ferenc példája nyomán. Elsősorban életük nyitottságával, de szavukkal is igyekeznek tanúságot tenni Istennek arról a nagy ajándékáról, amelyet a Teremtésben, a környezetükben, kisebb-nagyobb közösségükben és az Egyházban felismertek.
A Szent Ferencet követő első századokban a ferences III. rend megegyezett a Ferences Világi Renddel. A történelem során azonban a világi rend tagjai közül az egyedül élők olykor szerzetesrendeket alapítottak. Mások (például az erzsébetes apácák) már létező rendként csatlakoztak a Ferences Családhoz. Ezeket a közösségeket együtt a XV. század óta Szabályozott Harmadik Rendeknek (Tertium Ordo Regularis) hívjuk. Megújított regulájukat II. János Pál pápa 1982-ben hagyta jóvá. Ezt a szabályzatot jelenleg mintegy 430 kongregációban több mint 200 000 nővér és testvér követi. Ők a hármas fogadalom szellemében, a világi rendinél kötöttebb életformában élik az evangéliumi életet. Egységes napirendjük és – habitusuknak köszönhetően – megjelenésük inkább emlékeztet az első, ill. második rendi szerzetesekre. Konstitúciójuk és közösségi életük önálló a Ferences Családon belül, de együttműködésük, ha eltérő mértékben is, kapcsolatot biztosít a többi közösséggel, elsősorban az első rendekkel.
Hazánkban a reguláris közösségek között az Orante Nővérek (Kegyelemosztó Miasszonyunk Oblátái) élete jelentősen eltérő. Hétköznapi szolgálataik lelki hátterét, valamint elköteleződésük állomásait a klarissza nővérek gondoskodásában élik meg. Szoros kötődésük intézményes szinten is megnyilvánul.
A ferences szerzetesek, szerzetesnők és világi elkötelezettek minden nap és minden helyzetben keresik annak lehetőségét, hogy Assisi Szent Ferenc üzenetét a mai világnak közvetítsék.

Magyar ferences családfa

 

A családfa a Magyarországon 2008-ban működő ferences rendeket ábrázolja.

 

A közösségek hivatalos rövidítésein (lásd fent) kívül használt jelölések:
E. bet     Szent Erzsébetről Nevezett Betegápoló Nővérek
F. bet     Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővérei
Reg III.   Reguláris III. Rendek

Működő közösségként csatlakoztak a Ferences Családhoz: CFSF, SNSA.
Magyar alapítású közösségek: F. bet, Obl DNG, SAF, SFPS, SNSA, TORG (kisnővérek), TORG (kistestvérek)

 

 (részletek A Ferences Család közösségei Magyarországon c. kötetből, Budapest 2008)